Hogyan jelenjünk meg és viselkedjünk az interjún?
A jó önéletrajz önmagában még nem elég egy állás elnyeréséhez. Minden esetben szükség van személyes meghallgatásra, vagyis interjúra. A pozíciót megpályázó személynek itt kell igazán „eladnia magát”, bebizonyítania, hogy alkalmas az adott pozíció betöltésére, valamint azt, hogy az önéletrajzban írt adatok hitelt érdemlőek, megfelelnek a valóságnak.
A megérkezésnek gesztusértéke van, ezért a pontosság mindennél fontosabb. Mindenképpen kerülendő a sokkal korábban érkezés ugyanúgy, mint a késés is. A megbeszélt időpont előtt legfeljebb 5 perccel illendő előbb érkezni. Ha bármilyen okból késésben vagyunk, azt feltétlenül jeleznünk kell telefonon már akkor, amikor kiderül, hogy a pontos érkezés meghiúsulni látszik, nem pedig a megbeszélt találkozó kezdete után pár perccel.
Alapvető szabály, hogy az interjúra már csak kikapcsolt (lehalkított, rezgés kikapcsolva) mobiltelefonnal menjen be a jelölt, a táskájában vagy zsebében tartva.
Az ajtón belépve néhány további tényezőre figyelni kell. Udvariasan köszönünk (egy kedves mosolyt mindenki szívesen fogad és egyúttal oldjuk vele saját feszültségünket is), majd bemutatkozunk és közöljük, miért jöttünk és kit keresünk. Kézfogás esetén ügyeljünk arra, hogy kellőképpen határozottan, de ne túl erősen szorítsunk kezet, miközben az interjúvoló szemébe nézve figyelünk a másik nevére, majd elmondjuk a sajátunkat is.
Az ideális jelöltnek minden kérdésre van konkrét, tömör válasza, folyamatos szemkontaktust tart az interjúztatóval. A beszéd stílusa és mennyisége egyaránt fontos. Nem szabad sem túl szótlannak, sem túl bőbeszédűnek lenni, meg kell találni az arany középutat. A fogalmazás során kerülni kell a negatív töltetű mondatokat. Ügyelni kell, hogy ne hadarjunk, s ne beszéljünk túl lassan sem.
Öltözet
Az állásinterjúra készülőknek ideális megoldás, ha a leendő munkáltató cég profiljának megfelelő stílusú öltözékben jelennek meg. Amennyiben a vállalat arculatából ez nem derül ki, akkor a hagyományos protokolláris szabályok érvényesek a ruhaviseletre:
A hölgyeknek télen és nyáron egyaránt a kiskosztüm, esetleg nadrágkosztüm ajánlott. Fontos, hogy amennyiben az interjúra készülő hölgyek a meleg miatt pántos, egyrészes ruha vagy felsőrész mellett döntenek, kerüljék a testhezálló darabokat, valamint hordjanak blézert, hiszen a vállnak és a hátnak is mindig takarásban kell lennie. Egyéb esetben a blézer elhagyható. A felvett blúz ne legyen ujjatlan, se átlátszó, és mindig legyen alatta fehérnemű. A melltartó használata kötelező. A szoknya nyáron is térd alá érjen, mert ha a hölgy leül, a rövidebb szoknya felcsúszhat, ami amellett, hogy kellemetlen, elterelheti a figyelmet a jelentkező által elmondottakról. A mély dekoltázs ezért szintén nem ajánlott. Diszkrét, visszafogott smink feltétlenül ajánlott, viszont az erős színektől óvakodni kell, elsősorban az ápoltság és természetesség hangsúlyozandó. A frizura utaljon jól ápoltságra, a haj semmiképpen ne lógjon az arcba.
Férfiaknak és nőknek egyaránt tilos a nyitott szandál használata. A cipő mindig takarja a lábfejet. A harisnya viselése a protokoll szabályai szerint kötelező, még a legnagyobb hőségben is. Ha barna a láb, akkor is szükséges a harisnya, amely ne legyen mintás vagy hálós, és varrás se legyen rajta.
Az öv, a cipő és a válltáska színe harmonizáljon egymással és a kosztüm színével egyaránt. Kerüljük az élénk színeket, a zöldet, sárgát, és a pirosat is.
A férfiak öltönye szürke vagy annál sötétebb legyen. A vékonycsíkos, de a halszálkás mintázat is elfogadott. Az ing lehet világos pasztell színű, a rózsaszín, a világoskék, és a halványzöld is elfogadott. Kigombolni tilos, és akármennyire is szeretnék, az üzletemberek még nyáron sem húzhatnak fel rövid ujjú inget. A zakó használata is kötelező (ha nagyon meleg van a helyiségben, beszélgetés közben nem veszi senki sem zokon, ha udvariasan megkéri, hogy levehesse). A nyakkendő egyszínű és apró mintás legyen, a vastag csíkozású nem ajánlott. A zokni vádli fölé érjen, harmonizáljon a cipő színével, és minta se legyen rajta.
A fenti szabályok betartásával garantáltan kellemes, pozitív első benyomás alakul ki rólunk az állásinterjún, ez pedig rövid-, és hosszútávon egyaránt a jelentkező előnyére szolgál majd.